Óda Nagyecsér tanyához

Az a szó, hogy Nagyecsér, sokat jelent nekem,
Mert itt éltem én le fiatal életem.
Itt hoztam világra négy szép gyermekemet,
És innen mentek el messze tájakra,
Csak követni tudom őket gondolatba.

Ó az idő hogy száll, én is vele szállok,
A hatvanat járom és a sorsom várom.
Gondolom, hogy jó lesz öregségem napja,
Befogad engem is a temető kapuja.
Ó de rövid is, ez a rongyos élet,
Elfogy a tanyákból, az a sok jó lélek.

Oly kevesen maradtunk, alig egynéhányan,
Akik öregebbek, azok mind páratlan.
Hogy meddig maradunk, az a jövő titka,
Istenre bízom, ő ezt jobban tudja.
Már csak romok vannak, ebbe a tanyába,
De itt-ott, még élet van, néhány kicsi házba.

És mindenki készül elmenni messzire,
Futnak az emberek a sors elől, de hova?
Hisz mindenhol eléri az embert a sorsa,
Itt kell hagyni mindent, amiért küzdöttél,
Házad, földed nem viheted, sem a vagyonodat,
Csupán csak az örömödet és a bánatodat.

Ne fuss hát a sors elől el, hisz úgy is utolér,
Nem érdemes elköltözni, hisz egyszer visszatérsz.
A vihar, ha el is sodor messze innen téged,
Lelked mélyén ott lapul, a szép tanyasi élet.

Visszavágyol akkor is, ha egyedül maradsz,
Mert pihenni legjobb, a tanyasi hant alatt.

1983.03.02. Bali Istvánné